Miskolc Tudakozó

Keresés eredménye:  javítása tevékenységre Borsod-Abaúj-Zemplén megyére

Szókereső

Tevékenység
Márkanév
Cégnév
Helység
Minősítés

Találatok: 5

Ásványbolt Miskolc

(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Cégbemutató:

Ásványbolt Miskolc

Közel 25 éve tevékenykedem az ásványok különleges világában, köszönhetően az általam választott szakmának, mely a geológia. A kezdeti hobbi szintű ásványgyűjtésből és ásványékszer készítésből alakult ki az ide kapcsolódó vállalkozásunk, melyet közel 20 éve folytatunk. Fontosnak éreztük egy ásványékszer szaküzlet létesítését, ahol a kedves vásárlók korrekt, pontos és szakértői tájékoztatását tűztük ki célunkul. Első ilyen üzletünket 2004-ben nyitottuk meg Debrecenben, ”Hegyikristály” Ásvány – Ékszer - Ajándék bolt néven. Ezt követte 2007-ben a Békéscsabai, majd 2008-ban a Miskolci. 2014-ben tovább bővültünk Nyíregyházán. Elmondható, hogy ”Hegyikristály” ásványbolt néven kisebb szaküzlet hálózattá fejlődtünk.

Árukészletünk egyenes ágon, többnyire külföldről, a Föld 5 különböző kontinenséről származik, mely tükröződik a minőségében és barátságos árában. Készletünk frissítése folyamatos, alkalmazkodva a piaci igényekhez.

Miskolci üzletünk a Széchenyi utca 73. szám alatt lévő "Metropol" üzletház első emeletén található, ahol hétköznap 9 és 18 óra, illetve szombaton 9 és 13 óra közötti nyitva tartással várjuk kedves vásárlóinkat.

Ásványbolt Miskolc

Ásványbolt Miskolc

Ásványbolt Miskolc

Tevékenységek:

ásványbolt Nyíregyháza, ásványékszer átalakítás, ásványékszer javítás, ásványékszer készítés, ásványékszer készítés és ásványgyűjtés, ásványékszer Nyíregyháza, ásványékszerek, ásványok, borostyán ékszerek, drágakő ékszerek, drágakőcsiszolás, drágakövek, egyedi ékszerkészítés, ezotéria, ezoterikus, fűzött nyakláncok készítése, horoszkóp szerinti szerencsekövek, javítása, Kellékek, kő átfúrás, kő vágás, kőből készült ajándéktárgyak, kövületek, különféle ásványékszer készítése, litoterápia, markok kövek, Navaratna ékszerek, nemesfémbe foglalt ékszerek, nemeskő ajándéktárgyak, selyemkövek, szerelékek, tenyésztett édesvízi gyöngy ékszerek, természetgyógyászatban használható kövek forgalmazása, üveggyöngyök, bizsukellékek

Telephelyek, elérhetőségek:

3530 Miskolc, Széchenyi utca 73.
Mobil: 06 (30) 869-1820
Email: 
Email
Weblap: 

Autóklíma töltés Miskolc

(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Cégbemutató:

Autóklíma töltés Miskolc

Szervízünk 2015-ben alakult,  márkafüggetlen személyautók és kishaszonjárművek szervizelésére. Műhelyünk Borsod- Abaúj-Zemplén megyében azon belül is Miskolcon található.  Komplikált  autóvillamossági és gépjármű elektronikai hibák megkeresésében és javításában járatosak vagyunk. 
Szakembereink már több mint huszonöt éve jeleskednek az autó javítás területén.

Az összes márka javítását elvállaljuk. 
Minden megspórolt pénzünket műszerekre, javítási szakirodalomra és oktatásokra fordítjuk. Legújabb Bosch KTS és Würth diagnosztikai műszerekkel dolgozunk.
A modern járművek leginkább egy négy keréken gördülő elektronikai laborhoz hasonlítanak. Több száz érzékelővel, vezérlőegységgel, több kilométer vezetékkel. 
Az autótechnika műszaki világában az elmúlt évtizedben hatalmas változások történtek. Szigorodtak a környezetvédelmi előírások, a vevői igények változtak. Egyretöbb bonyolultnál bonyolultabb dolgok jelentek meg, Pl.: elektromos parkolófék, sávelhagyásra figyelmeztető rendszerek, és még sorolhatnánk tovább... Ennek a folyamatnak az az eredménye, hogy a mai gépjárművek bonyolultsága az autótulajdonosok számára szinte elképzelhetetlen nagyságúra nőtt. Egy gépjáműben akár 38  vezérlőegység is működik. Ezekhez a változásokhoz a szervizeknek is alkalmazkodni kell.
Több ügyfelünk keresett meg azzal, hogy itt és itt, ebben a szervízben nem találták meg a hiba okát. Ezek a panaszok jogosak lehetnek, csakhogy a mechanikai szemléletű kolégáktól nem várható el, hogy mélyebb autóelektronikai ismeretek hiányában pontos diagnózist állítsanak fel. A gyártók egy hibakód értelmezéséhez hozzárendelnek 6-7 dolgot, amit végig kell nézni, meg kell mérni, ki kell értékelni. Egy-egy hibát párhuzamos mérésekkel is igazolni kell. Ez azt jelenti, hogy egy hibásnak vélt alkatrészt, szenzorokat, jeladókat egy időben több csatornás oszciloszkóppal is mérjük ugyan abban az időben. És ezek tükrében sajnos sok esetben a márkaszervizekben dolgozó kolégák, akik munkaidejük jelentős részében olajat és fékbetétet cserélnek, jelentős rutinra tudnának szert tenni a bonyolult villamossági hibakeresés területén, és tudnunk kell, hogy ezen a speciális területen csak akkor érhetünk el sikereket, ha tudásunkat folyamatosan bővítjük, új ismeretek megszerzésére és új megoldások keresésére törekszünk.

Autóklíma töltés Miskolc

Tevékenységek:

adatblokk olvasás, alapjárati rendszerek vizsgálata, autóklíma javítás Miskolc, autóklíma ózonos tisztítása, autóklíma töltés Miskolc, autóklíma töltése, autószerviz Miskolc, biztonságtechnikai rendszerek javítása, Bosch fékrendszerek szakműhelye, chiptuning, dízel motorok diagnosztikája, egyedi indításgátló rendszer beépítése, elektromos kézifékek javítása, elektromos kézifékek kódolása, gyújtási rendszer ellenőrzés, hibakód olvasás, hibakód törlés, inspekció nullázás, járásegyenlőtlenség-mérés, kipufogógáz-elemzés, mechatronikai javítások, menetdinamikai hibák feltárása, motorirányító rendszer javítás, nyomásveszteség-mérés, párhuzamos diagnosztika, sűrítési végnyomás mérés, számítógépes alapbeállítások, szervizmunkák, turbórendszerek teljes körű vizsgálata, üzemanyagrendszerek teljes körű vizsgálata, autószererlő Miskolc, autóvillamosság Miskolc

Telephelyek, elérhetőségek:

3527 Miskolc, Teréz utca 5. (Régi utca neve: Víkendtelep) a Metz Művek Kft.-vel szemben.
Mobil: 06 (70) 631 - 3505
Email: 
Email
Weblap: 

Autószerviz Miskolc

(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Cégbemutató:

Autószerviz Miskolc

Szervízünk 2015-ben alakult,  márkafüggetlen személyautók és kishaszonjárművek szervizelésére. Műhelyünk Borsod- Abaúj-Zemplén megyében azon belül is Miskolcon található.  Komplikált  autóvillamossági és gépjármű elektronikai hibák megkeresésében és javításában járatosak vagyunk. 
Szakembereink már több mint huszonöt éve jeleskednek az autó javítás területén.

Az összes márka javítását elvállaljuk. 
Minden megspórolt pénzünket műszerekre, javítási szakirodalomra és oktatásokra fordítjuk. Legújabb Bosch KTS és Würth diagnosztikai műszerekkel dolgozunk.
A modern járművek leginkább egy négy keréken gördülő elektronikai laborhoz hasonlítanak. Több száz érzékelővel, vezérlőegységgel, több kilométer vezetékkel. 
Az autótechnika műszaki világában az elmúlt évtizedben hatalmas változások történtek. Szigorodtak a környezetvédelmi előírások, a vevői igények változtak. Egyretöbb bonyolultnál bonyolultabb dolgok jelentek meg, Pl.: elektromos parkolófék, sávelhagyásra figyelmeztető rendszerek, és még sorolhatnánk tovább... Ennek a folyamatnak az az eredménye, hogy a mai gépjárművek bonyolultsága az autótulajdonosok számára szinte elképzelhetetlen nagyságúra nőtt. Egy gépjáműben akár 38  vezérlőegység is működik. Ezekhez a változásokhoz a szervizeknek is alkalmazkodni kell.
Több ügyfelünk keresett meg azzal, hogy itt és itt, ebben a szervízben nem találták meg a hiba okát. Ezek a panaszok jogosak lehetnek, csakhogy a mechanikai szemléletű kolégáktól nem várható el, hogy mélyebb autóelektronikai ismeretek hiányában pontos diagnózist állítsanak fel. A gyártók egy hibakód értelmezéséhez hozzárendelnek 6-7 dolgot, amit végig kell nézni, meg kell mérni, ki kell értékelni. Egy-egy hibát párhuzamos mérésekkel is igazolni kell. Ez azt jelenti, hogy egy hibásnak vélt alkatrészt, szenzorokat, jeladókat egy időben több csatornás oszciloszkóppal is mérjük ugyan abban az időben. És ezek tükrében sajnos sok esetben a márkaszervizekben dolgozó kolégák, akik munkaidejük jelentős részében olajat és fékbetétet cserélnek, jelentős rutinra tudnának szert tenni a bonyolult villamossági hibakeresés területén, és tudnunk kell, hogy ezen a speciális területen csak akkor érhetünk el sikereket, ha tudásunkat folyamatosan bővítjük, új ismeretek megszerzésére és új megoldások keresésére törekszünk.

Autószerviz Miskolc

Tevékenységek:

autószererlő Miskolc, autószerviz Miskolc, autóklíma töltés Miskolc, autóklíma javítás Miskolc, szervizmunkák, mechatronikai javítások, chiptuning, hibakód olvasás, hibakód törlés, adatblokk olvasás, kipufogógáz-elemzés, gyújtási rendszer ellenőrzés, alapjárati rendszerek vizsgálata, menetdinamikai hibák feltárása, sűrítési végnyomás mérés, nyomásveszteség-mérés, számítógépes alapbeállítások, üzemanyagrendszerek teljes körű vizsgálata, párhuzamos diagnosztika, turbórendszerek teljes körű vizsgálata, egyedi indításgátló rendszer beépítése, elektromos kézifékek javítása, elektromos kézifékek kódolása, inspekció nullázás, járásegyenlőtlenség-mérés, autóklíma töltése, autóklíma ózonos tisztítása, biztonságtechnikai rendszerek javítása, motorirányító rendszer javítás, autóvillamosság Miskolc, dízel motorok diagnosztikája, Bosch fékrendszerek szakműhelye

Telephelyek, elérhetőségek:

3527 Miskolc, Teréz utca 5. (Régi utca neve: Víkendtelep) a Metz Művek Kft.-vel szemben.
Mobil: 06 (70) 631 - 3505
Email: 
Email
Weblap: 

Diesel Szerviz

(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Telephelyek, elérhetőségek:

3525 Miskolc,
Telefon: 06 (28) 366-674, 06 (28) 366-783
Mobil: 06 (70) 315-1776, 06 (70) 386-5339
Email: 
Email
Weblap: 

Turbo Szerviz Borsod-Abaúj-Zemplén megye

(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Cégbemutató:

Turbo Szerviz Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Bármilyen típusú turbók javítása,garanciával!!!
Rövid határidővel,akár 1 óra alatt is!!!
Folyamatosan bövülő raktárkészletből,kész turbók cseredarabbal elvihetők!

Cégem turbofeltöltök szakszerű javításával foglalkozik, legyen személygépkocsi illetve teherautó. Akár változógeometriás is!
Arra törekszünk, hogy minnél több elégedett ügyfelünk legyen és eddig nagy örömmel mondhatom, nagyon sok pozitiv visszajelzést kaptunk, mind Magyarországból mind más országból (Románia, Németország).
Kapcsolatban állunk olyan Német cégekkel, ahol több ezer darabos raktárkészlet van,  ami azt a célt szolgálja, hogy önökhöz eljutassuk a lehető leggyorsabban, bármilyen turbo is legyen az.
A fő célunk a probléma megoldása, és az ügyfelek lehető leggyorsabb kiszolgálása, uniós szinten, reális áron.
Bármilyen kérdése van kérem hivjon minket bizalommal.

Turbo Szerviz Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Tevékenységek:

bármilyen típusú turbo javítása, bármilyen típusú turbók felújítása, bármilyen típusú turbók javítása, benzines, Borgwagner, diesel, felújítás, Garret, Holset, Ihi, MITSUBISHI, Schwitzer, turbo csere, turbó felújítás, turbó javítás, turbó javítás Budapest, turbo szerviz, turbóalkatrészek, Turbocharger , turbójavítás Délpest, turbójavítás XX. kerület, turbószerviz , 3K, turbo szerviz Fejér megye

Telephelyek, elérhetőségek:

3525 Miskolc,
Mobil: 06 (70) 218-7978
Email: 
Email
Weblap: 

Kapcsolat