Miskolc Tudakozó

Keresés eredménye:  vas tevékenységre Borsod-Abaúj-Zemplén megyére

Szókereső

Tevékenység
Márkanév
Cégnév
Helység
Minősítés

Találatok:6

Harcsár Építőanyag

(Borsod-Abaúj-Zemplénmegye)

Cégbemutató:

Harcsár Építőanyag

1985-től folyamatosan az építőanyag kereskedelemben dolgozunk. Kezdetben kizárólag beszerzéssel és szállítással foglalkoztunk majd 1995-ben alapítottuk meg saját cégünket és vágtunk bele teher-gépjármű parkunk bővítésébe.Ugyanebben az évben nyitottuk meg telephelyünket is, mely Dunakeszin a Verseny utca 1. szám alatt található. Jelenleg több alkalmazottal dolgozunk, de cégünk jellege ettől függetlenül megmaradt családi vállalkozásnak, mely folyamatosan azon dolgozik, hogy megfeleljen a piac diktálta igényeknek.

Nyitva:
Hétfő-Péntek: 07:00-16:00 h-ig
Szombat: 07:00-12:00 h-ig
Kiszállítás darus billencs kocsival 0-24 h-ig.

Harcsár Építőanyag

Harcsár Építőanyag

Tevékenységek:

baumit, bazalt, bazalt őrlemény, beltéri homlokzati színező anyagok, betongerendák, cement, cserép, dolomit, építőanyag Dunakeszi, Építőanyag kereskedés, építőanyagtelep Dunakeszi, fugázó, geotextil, gyepkő, gyöngykavicsos tipegő, homok, hullámtérkő, humusz, járólap, jégmentesítő só, kalodás fa, kavicsos támfal, kerékpártartó, keszthelyi homokkő, kulé kavics, kültéri homlokzati színező anyagok, mész, MUREXIN, murva, ragasztó, sóder, Solnhofeni térkő, szegélykő, színes zeolit alapú sétánykövek, téglák, térháló, térkövek, termőföld, textiltapéta, vas, Viamix kétrétegű, zsákos beton, zsákos kiszerelés, zsalukő, áthidalók

Telephelyek, elérhetőségek:

3500 Miskolc,
Telefon: 06 (27) 390-565
Mobil: 06 (30) 919-2115
Email: 
Weblap: 

https://vaskereskedesbudapest.hu/

(Borsod-Abaúj-Zemplénmegye)

Cégbemutató:

https://vaskereskedesbudapest.hu/

Zártszelvényt, vaslemezt, különféle idomacélt keres? A legjobb helyen jár! Cégünk 1989 óta foglalkozik vasanyagok kereskedésével. Fő profilunk a magánszemélyek és kisfelhasználók kiszolgálása, alacsony árakkal és kedvező kiszállítással. Reggeltől estig hívhat, munkaidőn kívül is, telefonos megrendeléseket is felveszünk. Forgalmazott termékeink: zártszelvény, laposvas, szögacél, hideg és meleg lemezek, négyzetvas, köracél, betonvas, acélcső, T- I- U-acél. A vasanyagokat méretre vágva is kérheti, sőt a legtöbb járatos méretből akár 1 métert is vehet.

Nyitva tartás:
Hétfő-Péntek: 07:30-16:00 h-ig
Szombat: 08:00-12:00 h-ig

https://vaskereskedesbudapest.hu/

https://vaskereskedesbudapest.hu/

https://vaskereskedesbudapest.hu/

Tevékenységek:

acélcső, betonacél, betonvas, épület vasanyag, hideg és meleg lemezek, I-acél, idomacél, idomvas, köracél, lapos acél, laposvas, négyzetvas, szerkezeti csövek, szögacél, T-acél, U-acél, vasanyagok beszerzése, vaskereskedelem, vaskereskedés, vaskereskedés 16.kerület, vaskereskedés Budapest, vaslemez, vastelep, vastelep 16.kerület, vastelep Budapest, zártszelvény , acélkereskedelem, betonháló, szögvas, acéllemez, I-gerenda, vasanyag,

Telephelyek, elérhetőségek:

Cégbemutató:

Műgyanta padló kivitelezés Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A KELENSZER KFT jogelődje 1994-ben alakult, lakossági és ipari célú létesítmények területén építőipari szakkivitelezési feladatok ellátására. Fő tevékenységi köre a különféle típusú öntött műgyanta bevonatok és burkolatok szakszerű kivitelezése, régi bevonatok felújítása valamint családi házak, lakások, szállodák festése, tapétázása, egyedi megjelenésűvé alakítása, burkolása padlólappal, parkettával. Kivitelező csapatunk alapos, rutinos, nagy szakismerettel rendelkező tagokból áll, akik nagy része több mint 10 éve végzi ezt a tevékenységet. Az évek során összegyűjtött tapasztalatuk révén, gyorsan és rugalmasan kezelnek minden felmerülő problémát. Ugyanakkor a precíz pontos munkavégzés alapkövetelmény cégünknél, mert mi hiszünk abban, hogy a legjobb reklám az elégedett megbízó.

, akrilát burkolat, álmennyezet, antisztatikus epoxiburkolat, belső gipsz szobrok beépítése , betonfestés, betonfestés műgyantabevonatok, bevonatok friss betonra, csúszásgátló bevonat, dekor burkolat, dekor burkolatok, dekor padló, epoxi burkolat, epoxipadló, epoxy burkolat, épületesztétika, felújítás, festés, friss beton burkolat, gipszkartonozás, ipari padló, kőhatás bevonat, mázolás, műgyanta burkolat, MŰGYANTA PADLÓ, műgyanta padló kivitelezés Bács-Kiskun megye, műgyanta padló kivitelezés Baranya megye, műgyanta padló kivitelezés Békés megye, műgyanta padló kivitelezés Békéscsaba, műgyanta padló kivitelezés Borsod-Abaúj-Zemplén megye, műgyanta padló kivitelezés Budapest, műgyanta padló kivitelezés Csongrád megye, műgyanta padló kivitelezés Debrecen, műgyanta padló kivitelezés Eger, műgyanta padló kivitelezés Fejér megye, műgyanta padló kivitelezés Győr, műgyanta padló kivitelezés Győr-Moson-Sopron megye, műgyanta padló kivitelezés Hajdú-Bihar megye, műgyanta padló kivitelezés Heves megye, műgyanta padló kivitelezés Jász-Nagykun-Szolnok megye, műgyanta padló kivitelezés Kaposvár, műgyanta padló kivitelezés Kecskemét, műgyanta padló kivitelezés Miskolc, műgyanta padló kivitelezés Nógrád megye, műgyanta padló kivitelezés Nyíregyháza, műgyanta padló kivitelezés Pécs, műgyanta padló kivitelezés Pest megye, műgyanta padló kivitelezés Salgótarján, műgyanta padló kivitelezés Somogy megye, műgyanta padló kivitelezés Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, műgyanta padló kivitelezés Szeged, műgyanta padló kivitelezés Székesfehérvár, műgyanta padló kivitelezés Szekszárd, műgyanta padló kivitelezés Szolnok, műgyanta padló kivitelezés Szombathely, műgyanta padló kivitelezés Tatabánya, műgyanta padló kivitelezés Vas megye, műgyanta padló kivitelezés Veszprém, műgyanta padló kivitelezés Veszprém megye, műgyanta padló kivitelezés Zala megye, műgyanta padló kivitelezés Zalaegerszeg, műgyantapadló, műgyantázás, nagy repedésáthidaló bevonat, önterülő műgyanta padló kivitelezés, öntött padló, páraáteresztő vékony bevonat, polimer beton, pormentesítő bevonat, pormentesítő bevonatok, sima bevonat, tapétázás, újrafestés, vegyszerálló bevonat, vegyszerálló padló, vezetőképes epoxiburkolat, akrilát alapú bevonat, műgyanta padló kivitelezés Komárom-Esztergom megye, műgyanta padló kivitelezés Tolna megye

Telephelyek, elérhetőségek:

Műgyanta padló kivitelezés Miskolc

Raklap Vétel Eladás

(Borsod-Abaúj-Zemplénmegye)

Cégbemutató:

Raklap Vétel Eladás

A System Trade Kft. több évtizedes magyarországi és más kelet-közép-európai piacokon szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik raklapgyártás, raklapvétel és -eladás, raklapmenedzsment területén. 
Cégünk nem csupán raklapvétellel és -eladással foglalkozik. Komplett szolgáltatást nyújtunk partnereink számára, levéve a terhet a vállukról a raklappal kapcsolatos valamennyi adminisztrációs, logisztikai, raktározási feladattal kapcsolatban.
Célunk a logisztikai folyamatok költséghatékonnyá, átláthatóvá és ellenőrizhetővé tétele. Számos, jelentős költségmegtakarítást elérő, hazai és nemzetközi projektben vettünk már részt.

Egész Magyarországot lefedő kapcsolati hálózatunkon és együttműködési megállapodásainkon keresztül garantálni tudjuk az ország bármely részén a biztonságos és kiszámítható raklapellátást, szolgáltatást, logisztikát.

Raklap Vétel Eladás

Tevékenységek:

EU raklap, raklap eladás, raklap menezsdment, raklap vétel, Raklapgyártás, raklap vásárlás

Telephelyek, elérhetőségek:

3500 Miskolc,
Mobil: 06 (30) 641-5000
Email: 
Weblap: 

Vaskereskedés, Vastelep

(Borsod-Abaúj-Zemplénmegye)

Cégbemutató:

Vaskereskedés, Vastelep

Zártszelvényt, vaslemezt, különféle idomacélt keres? A legjobb helyen jár! Cégünk 1989 óta foglalkozik vasanyagok kereskedésével. Fő profilunk a magánszemélyek és kisfelhasználók kiszolgálása, alacsony árakkal és kedvező kiszállítással. Reggeltől estig hívhat, munkaidőn kívül is, telefonos megrendeléseket is felveszünk. Forgalmazott termékeink: zártszelvény, laposvas, szögacél, hideg és meleg lemezek, négyzetvas, köracél, betonvas, acélcső, T- I- U-acél. A vasanyagokat méretre vágva is kérheti, sőt a legtöbb járatos méretből akár 1 métert is vehet.

Nyitva tartás:
Hétfő-Péntek: 07:30-16:00 h-ig
Szombat: 08:00-12:00 h-ig

Vaskereskedés, Vastelep

Vaskereskedés, Vastelep

Vaskereskedés, Vastelep

Tevékenységek:

, acélkereskedelem, betonacél, betonvas, épület vasanyag, hideg és meleg lemezek, I-acél, idomacél, idomvas, köracél, lapos acél, laposvas, négyzetvas, szerkezeti csövek, szögacél, T-acél, U-acél, vasanyagok beszerzése, vaskereskedelem, vaskereskedés 16.kerület, vaskereskedés Budapest, vaslemez, vastelep, vastelep 16.kerület, zártszelvény , acélcső, vaskereskedés, vastelep Budapest, betonháló, szögvas, acéllemez, I-gerenda, vasanyag

Telephelyek, elérhetőségek:

Kapcsolat